Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meska. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: meska. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 28., csütörtök

Kricsár, a drótmágus

Kricsár Annamária tulajdonképpen véletlenül keveredett az ékszerkészítés területére. "16 éves voltam, mikor egy barátnőm hozott egy kupac drótot, hogy készítsünk belőle ékszert. Így kezdődött. Aztán ő hamar beleunt, nekem nem sikerült azóta sem. Azt szeretem a drótozásban, hogy nincsenek korlátai, szinte minden formát, minden elképzelést meg lehet valósítani. Elképzelésem, ötletem meg van bőven, csak győzzem mindet megcsinálni."

Már rendeltem tőle jópár szépséget, legutóbb sáltűket a készülő nyakmelengetőimhez. Eddig fel sem tűnt, de valójában rájöttem, hogy miért nincs sokkal több ékszerem tőle. Mert én alapjáraton hideg színű vagyok, tél típus. Ő pedig a meleg hatású anyagokat részesíti előnyben. "Ha rajtam múlik, csak rézdrótból dolgozok, jöhet zománchuzal, tiszta vörös- vagy sárgaréz, mindegy. Az ezüst színét nem szeretem, nekem nagyon hideg, ezüstözött drótból csak rendelésre dolgozok.
És a drótot szinte bármivel lehet társítani: üveggel, ásvánnyal, textillel, fával, fonallal, bőrrel, bármivel. Ebben sincsenek korlátai, valamint a feldolgozási technikákban sem: amit fonallal el lehet követni, azt dróttal is. Lehet horgolni, makramézni, varrni, hímezni."
Én úgy látom, hogy egyre izgalmasabb vizekre evez az alkotó, egyre merészebben társítja az anyagokat, egyre meglepőbb formák kerülnek ki a keze alól. És mondanom se kell, hogy ez nekem nagyon-nagyon tetszik!



Hitvallása pedig nagyon-nagyon szimpatikus, talán nem véletlen, hogy az egyik kedvenc lógós Kricsár fülbevalómat viselve mindenki megcsodál. Engem vagy a fülbevalót, végülis mindegy. "Szeretem, ha egy ékszer feltűnő, ami nem azt jelenti, hogy rikít. Van, akinek a személyisége, a színei egy kisebb, egyszerűbb ékszert enged; van, akinek nagy, feltűnő darabokat. Mindenki találja meg azt, ami igazán ő maga. És ha rajtam múlik, akkor ez furcsa, szokatlan formájú, megoldású ékszer." Tényleg hihetetlen, hogy ebből a merevnek hitt anyagból mi mindent ki lehet hozni!



Az ékszerek megvásárolhatók természetesen a Meskán. Illetve Lantos Rita üvegékszer-készítővel  a közös bolt, ide is érdemes bekukucskálni.

2010. október 27., szerda

Utóbbi hetek termése

Egy 5,5 méter hosszú, 40 dkg súlyú sál.
Felhasznált fonal: Schachenmayr Loanda, 65-ös szín. Összetétel: 50 % poliakril, 30% gyapjú, 20% poliamid. Beszerzési hely: Kreatív Kézimunka. (Kifejezetten jó árakkal.)


És egy kardigán egy kétéves kislánynak.
Felhasznált fonal: Schachenmayr, Bravo Jacquard Color. Összetétele: 100% poliakril.  Bezerzési hely: Mesebolt.


Meg rengeteg megkezdett sapka, sál, mellény és nyakmelegítő. Lassan mindet ledolgozom, de ugyebár mindig az új fonallal kell elkezdeni valamit, próbálgatni, nézegetni, így befejezni a legnehezebb.

2010. október 19., kedd

Fonalmánia


Ezt a gyönyörűséget hozta ma nekem a postás. A kézzel festett, kézzel font, vastag fonalakat már ezer éve nézegettem az Etsy-n, és most, amikor megláttam Harmat boltjában, szinte gondolkodás nélkül csaptam le rá. Egy álom a valóságban. Majd egy sapkát és ha kitellik belőle, egy sálat is kötök belőle. De addig egyszerűen csak fogdosom, nézegetem. Micsoda színek!



Harmat blogját is böngészem még, hátha előbb-utóbb piacra dob még pár ilyen kötőtűm hegyére illő szépséget.

2010. október 17., vasárnap

Zelnice


Zelnice blog tulajdonosával, Violini Timivel volt szerencsém két napot átbeszélgetni, a közös Goubázás kapcsán. Hogy mit emelhetnék ki ennyi női csacsogásból? Hogy ő igazából egy zenész? Inkább meséljen ő maga: "Ha definiálni akarnám magam, akkor olyan komolyzenészt kell elképzelni, aki ugyan nagyon szereti és műveli a tanult szakmáját, de más kifejezési formákra is égető szüksége van.
A textillel, fonallal való napi kapcsolat létszükséglet, ezen belül folyamatosan tanulok, kísérletezek. Miután 3 gyermekem van, magától értetődően varrok gyerekeknek, egy ideje nem csupán a sajátjaimnak." Igen, a gyerekek, azt hiszem innen indul ki minden, az egész alkotási folyamat. Ezek a tárgyak azt mutatják meg, hogyan lehet műanyag vackok nélkül élhető környezetet teremteni.



Alkotásain valahogy átsugárzik a világlátása is. Ahogy saját fonalat fest, és fon. Ahogy gyapjúpulóvereket keres a turkálókban, hogy azok aztán átlényegülve ölelgetős bárányok legyenek.



Ahogy a gyerekjáték fogalmát ennyire kreatívan kezeli. Kavicskirakók meg állatos falikép, mozgatható, leszedhető sereglettel, horgolt labdák és hasonlók.



És itt vannak a legújabbak, a füzetek. "A textilbe kötött füzetekkel régi álmom valósult meg. Olyan füzetekbe írhat-rajzolhat a család, amilyet megálmodtam. És most már nem csupán a magunk örömére készülnek, mások is kezdik felfedezni őket." Akár egyedi mintával is megrendelhetőek! Szerintem ez egészen fantasztikus ötlet!
Zelnice alkotásai megtalálhatóak http://www.zelnice.com/ címen, vagy a Meskán (http://www.zelnice.meska.hu/).

2010. október 7., csütörtök

Zazálea


Megkérdeztem Zazáleát, hogy igazából ki is ő. "Van 2 diplomám, 2 nyelvvizsgám, 1 férjem, 3 gyerekem, 1 macskám." Ennyit a számokról. De aki olvassa a már 2 éves blogját, úgyis tudja kiről beszélek. Aki követi őt, azt tudja, hogyan változott ez a blog. Rita azt gondolta, "lesz egy felület, ahová az általam készített quiltek fényképét felteszem, kapok néhány megjegyzést, esetleg kritikát, ez majd inspirál engem a továbblépésre, néha írok majd egy-egy gondolatot, érzést, jól beleírom a mérgelődéseimet, örömeimet. Aztán? Aztán változott a munkahely, eltávolodtam a tradicionális patchwork munkák készítésétől, új irányt vettem, változtam kívül, de legfőképpen belül."
Igy lett belőle egyre személyesebb kereteket feszegető naplóíróról, aki nem mellesleg kézbe veszi a textileket és alkot belőlük.



Ha átböngészem a munkáit a Meskán táskákat látok, sok-sok színes textilből. Saját festésű textilekből, akár amerikai, angol textilekből vagy éppen a manapság kedvelt textilbőrből is. Szívemnek kedves színösszeállításokat, varázslatos mintákat találok itt. Annak ellenére, hogy Zazálea azt mondja, hogy szinte mindenhol a levelek jelennek meg díszítő elemként, én inkább azt mondanám, hogy a természet: indák, virágok és persze a levelek. De már maguk a színek is erre inspirálnak: erdő, mező, fák árnyéka, a fű illata. Ezt már én látom bele a táskáiba.
Meg sok mást is látok, most éppen búzatasakokat, neszeszereket, takarókat és játékokat is. Mindenféle olyasmit, amitől a nők elcsábulnak, amivel szeretik magukat körülvenni, a mitől az ember lánya jól tudja magát érezni otthon.

2010. szeptember 21., kedd

Tünde encsembencsem karkötője

Nem mondom, hogy valami bonyolult dolog gyöngyöket fűzni a memóriadrótra. De szeretem ezeket viselni, úgyhogy készítek párat. Ez a mostani mindenféle vegyes gyöngyökből készült, a kétéves lelkes válogató segítségével.



Ám igazából csak azért mutogatom ezeket a semmiségeket, mert teljesen véletlenül, de sikerült olyan fényképeket csinálnom, amelyek kivételesen tetszenek. Végre süt a nap!


2010. szeptember 11., szombat

Ringu képes textil ékszerei

Ringu ékszerei is egészen egyediek, még sehol sem láttam ilyesmit. A legjobban sikerült darabjai a filcre nyomott fotók, amiket aztán gyöngyökkel és hasonlókkal tesz még izgalmasabbá. Már színkombinációk is elragadóak, de ami igazán jó, az a játékos, vicces hozzállás. Viseljünk paradicsomot, epret vagy kivit a nyakunkban!

Ha a Meska boltban nem akadnék a nekem tetsző darabra, akkor megnézem az Etsy-n is. A két boltban hasonló, de sokszor eltérő cuccok is vannak, szóval nem árt mind a két helyet figyelemmel kísérni. Némi kutakodás után azt is felfedeztem, hogy Ringunak blogja is van, ahol még-még-még több szépséget látok, olyanokat, amelyek egyik boltjában se bukkantak fel, szerintem. Kulisszatitkok, készülő szépségek, fotózás, stb.

A legszebb darab mind közül kétségtelenül ez a pávatollas fülbevaló. (És már az enyém is lett egy ilyen!)


De válaszhatnék kedves virágokat, türkiz gyöngyökkel.


Vagy egy adag kivit némi pinkkel párosítva.


Az meg csak hab a tortán, hogy horgolt ékszerei is vannak.


És milyen jó minőségűek a fotók!

2010. szeptember 8., szerda

Horgolt nyaklánc

Ezt a nyakláncot teljes egészében horgolással készítettem. Különös fészeknek neveztem el, a fészekszerű kehelyben ücsörgő, irizálóan lila gyöngyöcskék miatt. A lánc részt is horgoltam, időnként pedig gyöngyöket is fogtam a szemek közé. Izgalmas volt figyelni, hogyan alakul egységgé a két egymástól teljesen különböző anyag.

2010. szeptember 7., kedd

Pompomdesign

Ha már a freeform horgolást emlegettem. Találtam egy olyan - még felfedezetlen - alkotót is, aki, úgy érzem, hozzám meglehetősen hasonlóan kezeli a horgolást és a többi anyagot. Minden esetre én imádom a munkáit. Csodálom a Meskán, az Etsy-n

Ezt a karkötőjét.

Meg ezt a kitűzőjét.


Ó igen, ezt a - ha jól értem - nyakláncot. Ezek a színek, így együtt!

A Pompomdesign mögött egyébként Nánai Borbála áll, aki a kedvenc újságom, az Elle Decor munkatársa. Ilyen indíttatással csak szépeket alkothat.

Freeform horgolt kitűzők

A freeform szóval először Anyahajó blogján találkoztam, aztán sokat bóklásztam a neten és egészen fantasztikus alkotásokkal találkoztam. Végül magam is elkezdtem próbálkozni. Ezek az első, sikeresebbnek tekinthető alkotásaim.


Ezt a kitűzőt szürke lénynek neveztem el. Egyszer csak így alakult, a csápjai elkezdtek tekergőzni és egy nagy gyöngyöt követelt a gyomrába.


Ő pedig itt egy mélytengeri lény. Irizáló halványlila és mélykék színei engem az óceánok mélyén lakók furcsa úszkáló dolgokra emlékeztetnek.


A láncom pedig egy bumszli lóg, szintén az így alakult kategóriából.

2010. szeptember 3., péntek

Zöldes-kékes óriási sál

Ebbe a fonalba egyszerűen beleszerettem. Már régóta kerestem ilyen vagy még ennél is vastagabb fonalat, de nem nagyon árulnak ilyesmit. Azonnal lecsaptam rá, és neki is láttam a kötésének. Csak napokkal később jöttem rá, hogy nekem bizony van egy ilyen zöldes-kékes dzsekim is. Jól fog hozzá passzolni.



Óriási méretekkel büszkélkedő, sötétkékből zöldeskékbe hajló sálról van szó. Igazi téli darab, köszönhetően a fonal vastagságának és 50 százalékos gyapjútartalmának. Amikor a méreteit emlegettem, nem túloztam: 1 méter hosszú és 60 centi széles. Alkalmas viselet nyak köré tekerve, vállra vetve és megtűzve egyaránt. És fázni se fogok benne, az biztos.



Sima kötéssel kötöttem, de a két végén a szép zöldeskék átmenetet fordított sorokkal emeltem ki. Nem győzök betellni a színeivel.


Naná, hogy találtam hozzá illő Narella fülbevalót.


2010. szeptember 2., csütörtök

Az okker és árnyalatai


Zelnicétől vettem ezt a csodás fonalat, tiszta gyapjú, ő fonta, ő színezte. Egy álom volt vele dolgozni. Okkertől a halvány sárgáig hullámzóak a színei. A fonal, annak ellenére, hogy tiszta gyapjú, egyáltalán nem szúrós, igazán kellemes és melengető viselet. Egy sárga szalagot is belefűztem, hogy össze lehessen húzni a nyak körül és így még jobban melegítsen.



Már fenn van a Meskán is.


Gyorsan válogattam hozzá pár megfelelő színű társat, hogy ne legyen nagyon magányos. Egy csodás medált Narellától.



Egy kedves noteszt.

És pár nemezelt tálkát, hogy legyen hova pakolni a sok szépséget.


2010. augusztus 27., péntek

Sálak a Meskán


Így nyár végére sikerült elkészülnöm két díszes, igazi esti sálammal. Ezekbe a három színű fonalakba egyszerűen beleszerelmesedtem, és küzdöttem is egy ideig, hogy mi lenne az a maximum, amit ki tudnék hozni belőlük.

A piros-pink-barack hármasból hosszú sálat kötöttem, majd körbehorgoltam, hogy hullámozzon.
A türkiz-sötétkék-halványzöld hármast egyszerűen köttöttem, időnként hosszú szemekkel tettem még lazábbá. A végére különféle kékes-zöldes szalagokat kötöttem még.